A világ legrangosabb sporteseménye 2012-ben a XXX. Nyári Olimpiai Játékok. Az ötkarikás versenyeket Londonban, 1908 és 1948 után harmadik alkalommal rendezik meg.
Az újkori olimpiai játékok sora – az ókori olimpiák mintájára, 1503 év elteltével – Pierre de Coubertin ötlete alapján 1896-ban Athénban kezdődött. Az eseménysorozatot 1920-ig csak nyáron rendezték, az első téli olimpiának 1924-ben Chamonix adott otthont. 1960 óta minden nyári olimpia után rendeznek paralimpiát. 2010-től Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon és 2012-től Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon mérhetik össze tudásukat a fiatal sportolók.
Az olimpiai játékok latin jelmondata: „Citius, Altius, Fortius”, jelentése „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”.
Coubertin elképzeléseit az olimpiai eskü fejezi ki legjobban:
„A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól.”
A British Council, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a B55 Galériával és a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen arra ösztönzi a diákokat, hogy egy képzőművészeti alkotáson keresztül mutassák meg, mit gondolnak az olimpiai játékokról. A pályázat 12 és 18 év közötti fiatalok számára biztosít lehetőséget arra, hogy megjelenítsék az olimpiai játékokkal kapcsolatos gondolataikat, és megmutassák tehetségüket, kreativitásukat.
A nyertes munkákat szakmai zsűri választja ki a beérkezett pályaművek közül.
A zsűri tagjai:
- Halmi-Horváth István és Bánki Ákos, a B55 Galériát képviselő képzőművészek,
- Simon Andrea, a British Council igazgatóhelyettese,
- Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó és Dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára valamint
- Felkai Márta a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetője.
A PÁLYÁZAT TÁRGYA: "Olimpiai játékok"
RÉSZTVEVŐK:
- 12-14 éves diákok (Kategória I.)
- 15-18 éves diákok (Kategória II.)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
- A pályázati mű mérete: A3-es méretű papírra (29,7 cm x 42 cm)
- A pályamű tetszés szerint választott technikával készület.
- A pályázati mű nem tartalmazhat írásos elemet: szavakat, mondatokat. Nem ábrázolhatja konkrét személy, cég vagy márka nevét.
- Más pályázatra, versenyre benyújtott alkotások nem fogadhatók el.Ű
A PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MÓDJA:
-
A pályamű fotó formájában (maximum 3MB) továbbítható a
e-mail címre a pályázó adataival: a) név, b) életkor, c) telefonszám és e-mail cím, d) szülő neve és telefonszáma, e) a mű címe és hogy f) milyen technikával készült az alkotás
- Kérjük, hogy a pályázók az eredeti alkotást kifogástalan állapotban őrizzék meg a kiállításra
- Egy pályázó csak egy művel pályázhat.
HATÁRIDŐ:
A pályaművek beküldési határideje: 2012. február 25.
DÍJAZÁS:
- I. Kategória (12-14 évesek)
- II. Kategória (15-18 évesek)
Az első helyezett díja egy-egy digitális fényképezőgép, a második helyezett díja egy- egy iPod shuffle, a harmadik helyezett díja pedig egy- egy angol nyelvű képzőművészeti könyv.
A zsűri által kiválasztott hat pályamű részesül díjazásban. A nyertes alkotások és a pályázatra beküldött, a zsűri által kiválasztott, de nem díjazott művek a nyár folyamán a Sportmúzeumban és a B55 Galériában kerülnek kiállításra.
DÍJÁTADÁS:
Az eredményhirdetés és a díjátadó pontos részleteiről a pályamunkák beérkezését követően, e-mailben értesítjük a pályázókat.
JOGOK:
A beküldött pályaműveket a szervezők – a British Council, a B55 Galéria, a Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Olimpiai Bizottság - szabadon felhasználhatják publikációkban és népszerűsítő kiadványokban.
KÉRDÉSEK:
A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések Ruman Csillának, a e-mail címre továbbíthatók.
Közeli határidő
Think Outside The Box
- Féltonnás viza ikráiból telepítenék újra az Amur folyó populációját
- Tömeges delfinpusztulás a Fekete-tengerben
- Mennyi víz is van a Földön?
- Sanghajban is mérik a levegő szennyezettségét az amerikaiak
- Fortyogó, Pokolsár és egyéb bugyborékoló “szörnyek” – az iszapvulkánokról

